2010. október 22., péntek

Tökéletes smink 5 perc alatt

Díjátadáson - Gál Peti maszkmesterrel és Keresztes Sándor színművésszel


5 perces smink a tökéletes megjelenésért


Talán már te is átélted azt az érzést, amikor reggel tükörbe néztél, és fogalmad sem volt arról, mit csinálj magaddal, hogy jobban nézzél ki!

Szia, Nagyon örülök, hogy vendégül láthatlak az 5 perces smink blogom oldalain!
Már most a barátomnak tekintelek, hiszen van egy közös érdeklődési területünk, a sminkelés!
Mivel még nem igazán ismerjük egymást, szeretnék bemutatkozni Neked!

Simon Évi vagyok, fodrász- és sminkmester.
Amióta az eszemet tudom, mindig is szerettem kísérletezni a színekkel, és a formákkal.
Vezető sminkesként, és fodrászként dolgozom színházakban, filmekben, hazai és nemzetközi területen egyaránt.
Meg sem tudnám számolni, hogy hány nőnek segítettem már abban, hogy a mindennapokban a legjobb formáját mutassa.
A színház világa megtanított arra, hogy pillanatok alatt meg tudjam változtatni az emberek megjelenését. Ezt a tudást sehol nem tanítják, magam kísérleteztem ki a technikákat, és tanítom meg a színészekkel, jelmez-tervezőkkel, stylistokkal egyaránt.
A színfalak mögött egy- egy átalakulásra sokszor csak néhány perc áll rendelkezésre. A gyorsöltözések alatt ( így nevezzük színházi berkekben) sokszor igen kis idő áll rendelkezésre, hogy az egyszerű lánykából finom úrhölgyet varázsoljunk.
Nagyon szeretem nézni, amikor egy nő átalakul sminkelés közben.
Jókedvű lesz, a testtartása javul, boldogabbá és magabiztosabbá válik. A smink minden nő arcára mosolyt hoz! Megadja a lehetőséget arra, hogy a nők máshogy nézzenek ki minden egyes napon, és ez nagyon egyszerűen elérhető!

Talán már te is átélted azt az érzést, amikor reggel tükörbe néztél, és fogalmad sem volt arról, mit csinálj magaddal, hogy jobban nézzél ki!

Részt vehetsz az 5 perces smink című könyv írásában!
Szólj hozzá, kommentelj, hogy mindent megtudhass, amire igazán kíváncsi vagy!

1 megjegyzés:

  1. Szia Évi. Elnézést a tegezésért, remélem nem haragszol? Igazán nagyon örülök, hogy megjelenik egy ilyen könyv, amely elkalauzol a sminkelés világába. Teljesen véletlenül találtam rá erre a blogra. Drukkolok, hogy minél előbb elkészülhessen ez a fantasztikus könyv és egyben nagyon sikert kívánok!!!!! Csak pár mondatot magamról. 52 éves vagyok, de nagyon fiatalos. Mindig is szerettem a divatot, a jó megjelenést, nagyon szolidan festem magam. Most beleszerettem a füstös szembe, a szemhéjtusba. Több, kevesebb sikerrel tudom is alkalmazni. Kék szemem van, nagyon világos a bőröm és beugró szemem, elnézést, ha nem jól fogalmazok és kicsit kiálló szemhéjgödör. Most ezt jól leírtam. Magyon szeretném tudni, hogy milyen smink állna jól nekem??? Esetleg lehet ilyen kérdésem, vagy ilyesmire nincs időd??? Semmi gond, megértem. Mégegyszer nagyon sok sikert kívánok a könyv megjelenéséhez. Remélem én is kaphatok egy kéziratot? További szép estét, vagy inkább jó éjszakát kívánok, üdvözlettel Probst Tiborné / Rosszka /

    VálaszTörlés